Manapság legtöbben túl sokat vesszük kezünkbe a mobilunkat a nap folyamán.
Egy tegnapi műsorban hangzott el, hogy naponta átlagosan 100-szor nyomunk rá a mobilon lévő gombra csak azért, hogy ránézhessünk a kijelzőre, vajon érkezett e valami üzenet, email vagy egyéb értesítés. Ez a szám nagyon magas, talán egy picit riasztó is tekintve azt, hogy be van állítva rajta, hogy az általunk kiválasztott hangon jelezzen, ha bármilyen értesítőt kapunk. Legalábbis én így használom. De akkor meg minek nyomkodjuk feleslegesen?
Ha kevesebbet mobilozunk, akkor több szabadidőnk lesz, amit felhasználhatunk hasznosabb dolgokra is. Persze ez csak akkor igaz, ha a telefont nem éppen tanulásra, olvasásra vagy oktató videóanyag nézésére használjuk. Ha kevesebbet mobilozunk, főleg a lefekvés előtti órákban, akkor sokkal jobban fogunk aludni, nyugodtabbak lesznek az alvási fázisaink, vagyis pihentetőbb lesz az éjszakánk és kevesebb alvással is beérjük.
Az sem mindig igaz, hogy az jó, ha megpróbáljuk maximálisan kihasználni az időnket például úgy, hogy egyidőben két dologgal is foglalkozunk. Nekünk, nőknek ez nagyrészt könnyen megy, viszont aminek előnye van, annak van hátránya is. Ha egyszerre több dologgal foglalkozol, akkor igazából egyikre sem összpontosítasz, mert mindegyikre próbálsz odafigyelni. Persze, vasalás közben tudunk félszemmel tévét nézni vagy hajszárítás, vezetés közben képesek vagyunk a rádióra vagy egy hanganyagra is odafigyelni, de már akkor is megoszlik a figyelem és az nem biztos, hogy mindig jó. Minél kevesebbet használod a telefonod, annál jobb lesz az érzékelésed, nyugodtabb leszel és kevesebb dolog megy majd ki a fejedből. Bár pont erre is jó a telefon; kicsit kiszakadni a világból, ha épp el akarsz tűnni egy időre vagy nem akarsz semmivel sem foglalkozni, mert épp olyanod van. Mert ami egy dolog előnye, az lehet a hátránya is.
„Talán, ha néha elfelejtenénk dolgokat, mindannyian kicsivel boldogabbak lennénk.”
Jay Asher
Mindent összegezve, ha hatékonyabban szeretnéd használni a telefonod, akkor itt van egy tipp. Biztosan hallottál már olyan applikációkról, amelyek segítik a munkádat vagy emlékeztetnek mindarra, amit esetleg elfelejtenél. Itt most nem az alap mobil applikációkra gondolok, a jegyzetre meg az emlékeztetőre. Vannak annál sokkal jobbak is, mint például az Evernote, a Todoist vagy a Trello, hogy csak párat említsek, de felsorolhatatlan mennyiségű notes, organiser vagy journals applikációkat lehet letölteni. Próbálgasd, neked melyik jön be. A cél a hatékonyság, hogy kevesebb idő alatt magasabb eredményt érj el a mindennapokban, a munkában és több időd maradjon arra, amikkel szeretsz foglalkozni.
-----------------------------------------------------------
Ha tetszett a posztom, akkor oszd meg és olvasd el a többi bejegyzésemet is.
Ha gondolod, megírhatod nekem a tapasztalataidat a sylvi@fejlodjmost.hu email címre vagy látogass el weboldalamra, ahol megtalálsz engem is és olvashatsz arról is, hogy mivel tudok hozzájárulni az életedhez.
A lényeg, hogy érezd jól magad, megszabadulj a régi rossz szokásoktól, amik nem szolgálnak téged, felvegyél új, hasznos szokásokat és légy egészséges.
Hamarosan találkozunk!
Sylvi
Amennyiben érdekel az önfejlesztés, akkor várunk szeretettel az alábbi linkeken: