Az önbecsülés központi helyet foglal el mindannyiunk életében, habár ez nem mindig tudatos.
Ha valaki fejleszteni szeretné magát, mert szeretne változni vagy mert nincs megelégedve az életével ergo önmagával, akkor érdemes elkezdeni foglalkozni ezzel a témával.
Alacsony az önbecsülésed?
Az alacsony önbecsüléssel rendelkező emberek rendszerint másokat hibáztatnak dolgokért, folyton vádaskodnak és mindig megpróbálják elhárítani a felelősséget magukról. Nem képes vagy nem akarja elfogadni, hogy miatta történt az adott dolog, mert nem akarja magát hibáztatni, nem látja reálisan sem önmagát, sem a körülményeket. Úgy gondolja, nem elég jó, nem szereti önmagát, így a másokkal való kapcsolatai sem igazán virágzóak. Az alacsony önbecsüléssel rendelkező emberek többnyire egyedül vannak, bezárkóznak, visszahúzódóak, nem tudják vagy nem akarják megosztani másokkal a gondolataikat, folyton sajnáltatják magukat, nagyon kevés embert engednek magukhoz igazán közel és még velük is sok konfliktust élnek meg ezek miatt. Falakat húznak maguk köré, hogy kizárják a külvilágot és biztonságban érezhessék magukat. De így többnyire csak azt érik el, hogy magányossá válnak. Nem ez a megfelelő út, így csak még jobban beleforgatják magukat, mintha csak egy spirálban lennének.
Mindig van kiút...
Önbecsülésünk vizsgálatakor számtalan kérdés megfogalmazódik, amire választ várunk - elsősorban saját magunktól. Ugyanakkor érdemes megkérdezni a családunkat, barátainkat, közeli ismerőseinket, hogy vajon ők mit gondolnak rólunk. Amikor én ezt megtettem, repdesett a szívem és nagyon boldog voltam, mert olyan dolgokat tudtam meg tőlük, amiket én magam sosem fogalmaztam volna meg, vagy nem így.
Nagy igazság, hogy másokat túl, saját magunkat rendszerint alábecsüljük és ez így nagyon nincs rendben. Az önismeret kemény dolog, mivel a kérdéseinkkel sokszor több fájdalmas dologra is rájövünk és ezekkel megbirkózni bizony nem könnyű feladat. Viszont érdemes!
Segíthetsz azon, hogy többre becsüld magad például pozitív megerősítésekkel. Ezek akkor segíthetnek igazán, ha már végeztél önelemzést, feltettél magadnak bizonyos kérdéseket, amikre választ is kaptál. Ha odafigyelsz magadra, a tested jelzéseire, az érzéseidre és megtanulod tudatosabban kezelni a viselkedésedet, segítséget kérsz illetve olyan emberekkel veszed körül magad, akik megértenek, akkor majd jobban érzed magad és hozzásegít ahhoz, hogy belülről építkezz, fejlődj és helyrebillenjen a belső egyensúlyod.
Légy hálás!
Lehet, hogy erre azt mondod, hogy még a csapból is ez folyik! Igen, mert ez egy olyan működő dolog, ami az érzéseiddel teremt számodra egy új világot! Foglalkozni kell vele, csinálni, érezni, mert segít! Nem könnyű elkezdeni, nem könnyű felidézni, miért is lehetnél hálás, ha éppen mélyen vagy és nem látod a kiutat, de Te is elkezdheted kicsiben. Például elsőre hálás lehetsz azért, hogy élsz, hogy van friss levegőd, étel, ital és fedél a fejed fölött. Állj meg egy pillanatra és nézz körül a világban, hányan vannak azok, akiknek még ez sem adatik meg. Az, aki egy saját maga által kreált gödörből néz kifelé, nehéz meglátni azt a rengeteg jót és szépséget, ami körülveszi. Pedig tele van velük a világ és ha képessé válsz arra, hogy elkezd kicsiben, akkor gyakorlással nagyon rövid időn belül kint lehetsz a gödörből. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg jó tulajdonságod is van! Nézz magadba és erősítsd meg ezeket, cselekedj és használd fel őket arra, hogy mankóként kisegítsenek a jelenlegi helyzetedből. Hidd el, idővel sikerül! Ne késlekedj, láss hozzá és érezd jól magad abban, ami körülvesz, azzal, amid van, ott, ahol vagy! Keress hasonló embereket, akikkel megértitek egymást és legyél Te az, aki kihúzza a többieket is a mélyből. Ha másoknak segítesz, saját magadon is segítesz!
-----------------------------------------------------------------
Ha van valami, amit szeretnél megosztani velem az olvasottakkal kapcsolatban, akkor írj a sylvi@fejlodjmost.hu email címre, a Facebook oldalra a napi poszt alá vagy írhatsz nekem Messenger üzenetben is.
Ha bármiben segítségre van szükséged, tudod hol találsz! Ha tetszett a posztom, akkor kérlek, oszd meg és olvasd el a többi bejegyzésemet is. Hívd meg a barátaidat, ismerőseidet is, akikről tudod, hogy ők is szeretnének minden nap újabb tippekkel gazdagodni önfejlesztés témában.
Hamarosan találkozunk!
Sylvi